Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
A demográfiai problémák ellensúlyozását és a gazdasági növekedés fenntartását célozza az a javaslat, amellyel előhozakodott Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök. A kormányfő szerint a bevándorlók munkaerőpiaci integrációjának megkönnyítése létfontosságú. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint az országban fennálló munkaerőhiány maximum strukturális, szektoriális, vagy csak bizonyos földrajzi területeken tapasztalható.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennDonald Trump amerikai elnökjelölt sokat hangoztatott álláspontja, miszerint államfőként ő gyorsan pontot tudna tenni az orosz-ukrán konfliktus végére, a többség szerint a Kremlnek kedvező forgatókönyvet takar. Az elemzők ugyanakkor egyetértenek abban, hogy ennek a megvalósulása az Egyesült Államok részéről is komoly következményekkel járna külpolitikai és külkereskedelmi kapcsolatok terén. De Hszi Csin-ping kínai elnök is érdeklődve figyelheti, miként alakul az ukrajnai háború, egyesek szerint Tajvan jövője is függhet attól, milyen döntések születnek a közeljövőben az Egyesült Államokban Ukrajnát illetően.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennOptimizmusra nem sok okot adtak a héten nyilvánosságra került német gazdasági hírek, Törökország ellenben jó hírt kapott. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök európai körútra indult, Donald Trump pedig javítani tudott a közvélemény-kutatási adatok alapján az elnöki posztért folyó harcban. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA francia nagyvállalatok és vagyonosabb állampolgárok adóemelésekkel számolhatnak. Az Európai Unió megszavazta a kínai elektromos autókat sújtó büntetővámokat. Izrael pedig légicsapásokat hajtott végre Bejrút ellen. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennVlagyimir Putyin orosz elnök jelezte, ha ezentúl ha nem nukleáris hatalomnak tekinthető ország veszélyezteti nukleáris nagyhatalom segítségével Oroszország létét, Moszkva atomfegyverrel válaszolhat. Az államfő ezt újításként igyekezett tálalni, az Economxnak nyilatkozó szakértő azonban rámutatott, valójában erre már – egy 2020-as elnökrendelet nyomán – évek óta lehetősége van az orosz országvezetésnek.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA svájci jegybank alapkamatot csökkentett, de a kínai is előállt egy intézkedéscsomaggal. Utóbbi azonban az elemzők többsége szerint hosszú távon kevés lesz. Vlagyimir Putyin orosz elnök ismét nukleáris fenyegetéssel állt elő, Volodimir Zelenszkij ukrán államfő pedig az Egyesült Államokba látogatott. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz amerikaiak jelentős része támogatná a fegyvertartásra vonatkozó szabályok szigorítását, ám túlságosan kemény fellépés ennek kapcsán sem a demokratáktól, sem a republikánusoktól nem várható. Ennek oka pedig a hatékony lobbistratégia. A fegyverkereskedelem túl nagy üzlet az Egyesült Államok számára, ezért nem mer keményebben hozzányúlni senki.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA Hezbollah több száz tagja sérült meg Libanonban, amikor személyhívókba rejtett bombák robbantak fel. Franciaországban Micehl Barnier kinevezett miniszterelnök megállapodott centrista és konzervatív képviselőkkel, megnyitva a lehetőséget a kormányalakításra. Ukrajna pedig újabb uniós hitelt kaphat. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai és külgazdasági eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMichel Barnier, aki szeptember elején kapott miniszterelnöki megbízást Emmanuel Macron francia elnöktől, bejelentette, hogy megállapodás született a kormányalakítást illetően. A politikus korábban jelezte, hogy adóemelésekre lehet szükség, miután meglátása szerint Franciaország költségvetési helyzete „nagyon súlyos”. A középosztály jelen állás szerint fellélegezhet, biztosat azonban csak októberben lehet majd tudni ennek kapcsán.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn